2005.augusztus 25.csütörtök

Nem állítom, hogy kényelmesen aludtam, de a körülményekhez képest sikerült kipihennem magam. Ahhoz a balkáni viszonyokhoz képest, ami a mögöttünk lévõ fülkés kocsiban uralkodott, ötcsillagos hotel volt a fülkénk. Egyedül a fekvõhely hosszával volt gondom, 183 cm-es magasságommal folyamatosan hozzáért a lábam a hideg ablakhoz vagy koppant a fejem a másik oldalon. Reggel 6 körül keltünk, ekkor már menetrend szerint Zürich környékén kellett volna járnunk, ehelyett Karlsruhe közelében találtuk magunkat. Vonatunk szép nagy kerülõvel, egész dél-Németországot bejárva Basel felé vette az irányt. Basel határállomás Németország és Svájc között, nem messze a francia határtól, így Zürichbe nyugat felõl érkeztünk közel 600 km-es kerülõ út után. Kocsikisérõnktõl friss kávét és péksüteményt kaptunk, ez bele lett kalkulálva a jegy árába, kellemes meglepetés volt ez az Utasellátó részérõl.

Basel-be negyed 10 körül értünk be, itt újabb mozdonycsere következett, majd fél órás várakozás után továbbengedtek minket, így 5 órás késéssel fél 12-re értünk Zürich Hbf-re.

VIDEO 1. (készítette Brikofilm)

Terveink szerint reggel 8-kor indultunk volna tovább Luzernen és Interlakenen keresztül Brig felé a Golden Panoramic Expresszel, bejárva a BLS vonal legérdekesebb részeit, ez viszont a késés és a természeti viszonyok miatt lehetetlenné vált. Megkerestük a szállodánkat, gyorsan lezuhanyoztunk, átöltöztünk és délután 2-kor már újra a pályaudvaron böngésztük a menetrendet a váróban felállított terminálok egyikén. Fõ célunk a Bietschal-viadukt körbefotózása lett volna, mivel az impozáns építmény FALLER modellje terveim között szerepel a terepasztalom egyik szakaszában. A Lötschberg alagutat és Brig-et egyetlen módon, Bern-en keresztül lehetett elérni, úgyhogy gyorsan megváltottuk a 3 napra érvényes 1.osztályra szóló Swiss Flexi Pass jegyünket fejenként 300 CHF-ért, azaz 48300 Ft-ért. Ezzel a jeggyel 3 napig korlátlanul utazhattunk Svájc területén üzemelõ magánvasúttársaságok, valamint az SBB bármelyik vonalán és szintén igénybe vehettük az utunk során érintett városok helyi tömegközlekedési jármûveit. Utólagos számításaink szerint nettó 60 órát töltöttünk vonaton a 3 nap alatt, ez 50 km/h-ás átlagsebességgel számítva is 3000 km, de véleményem szerint ez valójában 4000-4500 km is lehetett. Ha 3000 km-rel számolunk, ez 16 Ft kilóméterenként, ismétlem 1.osztályon !
Zürichbõl óránként indulnak IC vonatok a nagyobb városok felé, mi a 13.00-kor induló járatot választottuk. Az egyszintes kocsikból álló szerelvény egyik dohányzó, 1.osztályú szakaszában az indulás elõtt 10 perccel is bõven volt hely, a kocsik tiszták, az ülések kényelmesek, a jegyvizsgálók és a személyzet udvariasak, kedvesek voltak. Ezt a továbbiakban nem hangsúlyozom ki, kivétel nélkül minden járaton ezt tapasztaltuk. Az összes szerelvényen mozgóárusok tûntek fel fél óránként, üdítõt, ennivalót, egyéb ajándéktárgyakat felszolgálva. Az utastájékoztatás mindenhol kifogástalanul mûködött, mivel Svájcban 4 hivatalos nyelvet használnak, így németül, franciául és angol nyelven is bemondták a tudnivalókat. Legnagyobb meglepetésünkre, ha a vonat nem menetrendszerinti megállóhelyen vagy nyílt pályán állt meg, akkor is több nyelven ismertették az okot: 'Kedves utasaink ! Tájékoztatjuk Önöket, hogy néhány percet várakoznuk kell, amíg a szembõl érkezõ vonat meg nem érkezik, ezért szíves elnézésüket kérjük.' vagy 'Kedves utasaink ! Tájékoztatjuk Önöket, hogy pályaépítési munkálatok miatt a következõ szakaszon csak kis sebességgel tudunk áthaladni, az okozott késésért elnézésüket kérjük !'
Zürich és Bern között sík terepen haladtunk, a megáradt folyókon és elöntött falvakon, városokon kívül különösebb látnivaló nem volt. Bern elég ilyesztõ képet mutatott, a várost átszelõ folyó legalább 4 utcasornyi területet öntött el, összedõlt házak, állattetemek, sártengerbe ragadt, fejtetõn álló autók látványa fogadott minket. Szerencsére a vasútvonal egy jó magas töltésen halad, idáig nem ért el a víz, Bern fõpályaudvara a város egyik fõtere alatt, egy aluljáróban helyezkedik el, fölötte bevásárlóközpont található. Itt irányt váltott a szerelvényük, idáig a vezérlõkocsival elõre, egy 460-as mozdony által tolva 200 km/h-ás sebességgel haladtunk a nagysebességû pályán.

Bern utáni következõ megállónk Spiez állomás volt, egy gyönyörû kisváros a Thunersee partján. Spiez pályaudvarára 4 irányból futnak be a vágányok, itt keresztezi egymást a BLS észak-déli (Bern-Brig) és kelet-nyugati (Interlaken-Lousanne) vonalai. A táj innen kezd igazán érdekessé válni, ugyanis a vonal Brig felé a Lötschberg hágón át vezet, alagutak, viaduktok sokaságán keresztül. Egyenes pálya a következõ 100 km-en csak elvétve található, kivétel ez alól a Lötschberg alagút, melyet 17 km hosszan egyetlen egyenes vonallal vetettek papírra a tervezõmérnökök. A Spiez és Brig közötti vonalat kintartózkodásunk során háromszor jártuk végig, meglepõdve tapasztaltam, hogy Spiez és a Lötschberg alagút között rendhagyó módon menetirány szerinti jobb oldalon haladtunk, majd az alagút közepén váltottunk át a Svájcra jellemzõ bal oldali haladásra. Furcsáltam, hogy a 2 vágányos alagút közepén megálltunk ellenvonatra várva, aztán rájöttem, hogy valószínüleg egyszerre érhettünk a kereszthez, ezért kellett várnunk. Mivel a Gotthard hágó ez idõ alatt zárva volt, az Olaszországba tartó teher és személyforgalom erre a vonalra torlódott, 10 percenként követték egymást a személy és tehervonatok. Bern-et leszámítva itt szembesültünk igazán elõször a természet pusztításával, az utakat, falvakat, kisvárosokat vastagon borította még vagy sár vagy víz. Láttunk olyan folyón átívelõ közúti hidat, melynek hiányzott egy pillérje, valamint a felette lévõ útpályából egy közel 20 méteres szakasz. Alatta közel 30 méteres mélység tátongott. Az aszfalt és a beton széle csipkésen szétszakadva, mintha valami óriás ráült volna és nem bírta volna el a súlyát.
Több helyen láttuk az újonnan épülõ Lötschberg-basistunnel építési munkálatait, a közel 70 km hosszú alagút 10 éve épül és 2006-ra tervezték az átadását, elkészültével jelentõsen könnyíti az amúgy is érzékeny Gotthard és Lötschberg vonalak terheltségét, mivel Olaszország és a francia, holland és német kikötõk között eddig ez a két szûk keresztmetszetû átjáró jelentette a leggyorsabb és legrövidebb utat.