Tour de Helvecia...
...marTRAIN, Briko és Vika módra

Sok éve dédelgetett álmom vált valóra 2005.augusztus 24-én délután, amikor két jóbarátommal, hosszú elõkészületek, tervezgetések után felszálltunk a Zürich-be induló Wiener Walzer EuroNight vonatra. Brikó barátommal már tavaly, spanyolországi nyaralásunkból hazatérve módosítottuk az útirányt Svájc felé, azonban autóval 1 nap alatt csak átgurulni jutott idõnk ezen a csodálatos országon, igazából kapkodtuk a fejünket, próbáltunk minnél többet fényképezni, videózni, több-kevesebb sikerrel. Akkor megszületett a döntés: ide nekünk el kell jönnünk legalább 4-5 napra és vonattal bejárni keresztül-kasul az országot. A nyári szünet utolsó elõtti hete tökéletes volt mindkettõnk számára, az utazás hallatán Vika barátunk is úgy döntött, ebbõl õ sem akar kimaradni. Már július közepén megindult a tervezgetés. Szállásunkat eredetileg Chur-ba foglaltuk, de a késõbb, a menetrendeket böngészve rájöttünk, hogy a korai indulásra és késõi érkezésre Zürich a legalkalmasabb hely, ráadásul földrajzi fekvésénél fogva ís kedvezõbbnek ígérkezett. Gondosan felépített útvonaltervet dolgoztunk ki, az SBB honlapján lévõ on-line menetrend nagy segítségünkre volt, az egyes csomópontokban 10-30 percnyi idõk álltak a rendelkezésünkre az átszállásokra. Hagytunk egy-két opciót is a tervekben, attól függõen, hogy az egyes megállóhelyeken az esetleges látnivalók mennyire kötnek le bennünket. Indulás elõtt 3 héttel megvettük a Budapest - Zürich - Budapest útvonalra szóló jegyet, ugyanis a naponta közlekedõ EuroNight vonatpár az elõzetes hírek alapján 100%-on üzemel, ebbõl kifolyólag 1 héttel indulás elõtt már megtelnek a helyek. Sajnos, a gondos elõkészület ellenére az oda-vissza úttal akadt a legtöbb problémánk.

2 nappal indulásunk elõtt aggasztó hírek érkeztek nyugatról. Ausztria, Németország és Svájc egy része az özönvízszerû esõzések után megáradt folyók, patakok, tavak martalékává vált, rémes képeket láttunk olyan helyekrõl, amik szerepeltek az uticéljaink között. Az Ausztriát Svájccal összekötõ Alberg-hágón elmosott hidak, töltések, megcsúszott hegyoldalak, Svájcban a Brenner hágó lezárva, Interlaken, Luzern, Bern víz alatt, indulásunk napján még az Rhb és MGB vonalakat Zürich-el összekötõ Chur-Zürich vonal is egy ponton átjárhatatlan volt. 24-én reggel az SBB honlapján megjelent egy térkép, melyen pontosan jelölték a lezárt szakaszokat, valamint a tervezett megnyitásuk pontját. Hitetlenkedve néztem, hogy legtöbbjük 1-2 nappal számolt a helyreállítási munkák befejezésére, a pusztításról készült képeket látva számomra ez irreális kevésnek tûnt. Most már, hogy személyesen megtapasztaltam, tudom, hogy tévedtem. Szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy mi kis országunk nagyon-nagyon messze jár még Európától, fõleg vasút vonatkozásában. Nem akarom mélyen beleásni magam ebbe a témába, mert sokan gondolhatják, persze, ott megfizetik a dolgozókat, erre is meg arra is van pénz. Lehet. Ennek ellenére úgy érzem, nem gazdasági oka volt annak, hogy Svájcban UTAS-nak éreztem magam, mégpedig olyan utasnak, akire odafigyel az utaztató, mert azt szeretné, hogy legközelebb is az õ szolgáltatását vegyem igénybe.

Visszatérve az útra, szerda délután 17.50-re volt tervezve az indulás a Keleti pályaudvarról, a hálókocsiba töltött éjszaka után reggel 6.20-ra kellett volna Zürich-be érkeznünk. Egy órával az indulás elõtt a Keletiben próbáltunk érdeklõdni vonatunk sorsáról. Az információs pultnál lévõ hölgy nagyon kedves volt, de egy kérdésünkre sem tudott válaszolni. Annyit tudott, hogy az elõzõ este Svájcból indult ellenvonat 8 órás késéssel nemrég érkezett meg, kitakarították a szerelvényt és pontosan indul vissza. Aztán, hogy merre megy, mikor ér oda, egyáltalán végigmegy vagy valahol vonatpótlóra kell szállni, errõl semmi. Próbálkoztunk a vonatkísérõnél, õ is nagyon pozitívan állt a kérdésekhez, elmondta, hogy pár órája érkezett meg Isztambulból, pihenés nélkül indul Zürichbe és vissza és megint pihenés nélkül kellene mennie Velencébe. Aztán felvilágosítottuk, hogy valószínüleg nem fog idõben visszaérni. Elkezdett õ is érdeklõdni a magyar kalauznál, aki megint csak annyit mondott, hogy majd az osztrákok biztos többet tudnak. 10 perc késéssel indultunk. Belaktuk a fülkénket, mivel hárman voltunk, kaptunk egy utitársat az egyik felsõ ágyra. Kocsink (61 55 50-91 102-3) kívül és belül a még elfogadható kategóriába tartozott, látszott rajta már az idõ vasfoga, de a karbantartásnak köszönhetõen semmi hibája nem volt. Budaörsöt elhagyva már kezdtem érezni, hogy ezek a félig fekvõ félig ülõ padok se kényelmes ülésre, se kényelmes fekvésre nem alkalmasak. Párnázatlan, kicsi, kemény ülések voltak, kifejezetten jól esett óránként átmenni az étkezõkocsiba elszívni egy cigarettát és közben kiegyenesedni. Menetrend szerint értünk Wien Westbahnhofra, ahol a vonat elején lévõ normál kocsikat lecsatolták, a hátunk mögül kihúzták a Berlinbe menõ 1 db hálókocsit, majd minket is áthúztak a szomszédos vágányra, hozzácsatolva a már ott álló osztrák szerelvényhez. Végül visszakaptuk a milkabikánkat. Az egész mûveletre 15 perc volt ütemezve, miután áttoltak, megpróbáltam pár képet készíteni, sajnos állvány nélkül elég kevés sikerrel, közben pedig kifaggattuk az osztrákokat, megtudtuk, hogy Salzburg-ig minden rendben, utána viszont Insbruck helyett Németország felé vesszük az irányt.