A válasz rendkívül egyszerű: digitális vezérlőegységekből felépített egységes egészként működő rendszer. Sok vasútmodellező van azon a véleményen, hogy a csúcstechnikás vezérlés elveszi a játék élményét. Ők úgy gondolják, hogy elismerve a digitális vezérlés előnyeit, pályájuk irányításának egy részét meghagyják a "klasszikus játék" élvezetének, vagyis a szerelvényeket digitális vezérlővel irányítják, de a kitérőket, jelzőket, egyéb kiegészítőket teljes egészében vagy részenként kézi irányítással szeretnék kapcsolgatni. Vagy ennek ellenkezője, amikor vágányutakat, jelzéseket az automatikára bízzák, azonban a vonatok elindítását, megállítását játékszerűen, kézzel vezérlik (Ebben az esetben felesleges az előző részben bemutatott szakaszolásokat is elvégezni, ugyanis nincs szükség visszajelentésre). Mindkét esetben a teljes rendszer kiépítése értelmét veszti. Azonban, ahhoz, hogy a teljes automatizálás minden lehetőségét kihasználjuk, minden funkciónak megfelelő eszközt kell beépítenünk és ezeket rendszerré összefűznünk. A rendszer legfontosabb részei:
- Vezérlőközpont kézivezérlővel
-Erősítő(k)
-Foglaltság érzékelők
-Kitérő és jelzőállító dekóderek
- Tápegység(ek)
- PC és szoftver

Kitérő- és jelzőállítódekóder, valamint foglaltségérzékelők tekintetében igen nagy a kínálat manapság a piacon, már magyar kisvállalkozások kínálatában is megtalálhatók barátságos árakon ezek az elemek (http://digitools.hu/termekek.html), azonban tapasztalatom igazán a jobb oldalon felsorolt eszközök tekintetében van, így továbbiakban ezekre alapozva építem képzeletbeli pályámat tovább.
Maga a SET100-as központ önmagában foglal egy 5A-es erősítőt, mely a bemutatópályám ellátásához bőven elegendő, ebben az esetben nincs szükség kiegészítő erősítőre. Azonban nagyobb pályánál mindenképp javasolt egy vagy több erősítő beiktatása a rendszerbe. Több erősítő esetén a pályát több darabra bontjuk, egyik részét az egyik erősítőről, másik részét másik erősítőről tápláljuk (J,K) be. Az erősítők szakaszhatárainál mindkét sínszálat el kell egymástól szigetelőpapucsokkal választani !!! Az erősítők egymás között a C,D,E jelzésű kommunikációs porton keresztül kommunikálnak, ezeket egymással és a központtal sorba kell kötni.

Az elméleti ismertető után pályaépítésem a foglaltségérzékelők beépítésével folytatom. A panelek felszerelése és bekötése előtt a mozdonydekóderekhez hasonlóan ezeket is meg kell címezni. Egy foglaltságérzékelő 8 bekötési ponttal rendelkezik, azaz egy érzékelőbe, egy cím alá 8 szakaszt tudunk bekötni. (Egy cím=1 byte, 1 byte=8 bit, azaz címenként 8 bit-nyi adatot tud a rendszer a központ felé visszajelenteni.) A címzés során az 1-128 tartományból tudunk választani. Mivel ugyanezt a tartományt használják a jelzők, kitérők állítását végző funkciódekóderek is, érdemes a tervezéskor már valami listába rendszerezni a kiadott címeket, valamint a dekódereket, foglaltságérzékelőket ezzel a számmal megjelölni (pl egy fehér szigetelőszallaggal leragasztani és arra ráírni a címét).
Ezek a címek nem azonosak a mozdonydekóderekben használt címekkel, azaz a pályán lehet 1-es címre programozott mozdony és 1-es címre programozott tartozékdekóder is!
A dekóderek megcímzése gyártónként más és más, erről a mellékelt leírásokban találni információt.
Programozás után a panelek a helyükre rögzíthetők. A panelekhez a programozásnál használt bekötési séma szerint kell a központból (több erősítő esetén az aktuális erősítőből) jövő J,K vezetékeket és a külső tápról érkező betáp vezetékeket csatlakoztatni. Ezek egymással sorbafűzhetők. Szükség van még egy pár vezetékre, melyen keresztül a visszajelzés információi jutnak el a központba (Nem az erősítőbe, hanem ez közvetlen a központba!!!). Jelen esetben az R (fekete vezeték) és S (fehér vezeték) sorbafűzve a központ R,S bemenetébe kell csatlakoztatni. A szakaszok bekötése előtt érdemes tervrajzunkat tovább bővíteni információval, előre megtervezni az elkészített szakaszok címét és eszerint bekötni a foglaltságérzékelőkbe. Jelen pályához 5 foglaltságérzékelőre van szükség, az alábbi rajzon bemutatott számozás első eleme az érzékelő címét, a második eleme az érzékelőn belüli helyét határozza meg.